Az iskola története

Iskolánk 2006-ban indult azzal a céllal, hogy kitöltsön egy űrt, ami nyilvánvalóan létezett énekes-színész oktatásunkban. Nem volt olyan iskola, ahol legalább akkora intenzitással foglalkoztak volna a fiatalok zenei mint színészi képzésével.

 

Szükség volt olyan helyre, ahol egyforma súlyt fektetnek a feladat szempontjából egyaránt fontos két ismeretre. A tanmenet összeállításánál figyelembe vettem mindazt, amit, mint gyakorló színész fontosnak tartottam. Így többek között, a beszédszerű, természetes hangképzést, a magas színtű zeneelméleti oktatást és választott műfajuk, a musical irodalmának, stílusjegyeinek megismerését.


Fontos az is, hogy megismertessük tanítványainkat mindazokkal a műfajokkal, amelyekkel a mindennapi színházi munkájuk során találkozhatnak. Színész- és zenésmesterség óráinkon szakavatott mesterek foglalkoznak a diákokkal. Csak a legkiválóbbak fejezhetik be iskolánkat, akikért viszont felelősséget vállalunk, és segítően részt veszünk elhelyezkedésükben is. Tanáraink a legkiválóbb szakmai tekintélyek közül kerülnek ki, ami garancia a magas színvonalú oktatáshoz.

 

Az évek során számos olyan megkeresést kaptunk, amelyre nem kínált megoldást a 15-25 éves korosztályt kiszolgáló, musical irányultságú oktatási programunk. Ennek eredményeképp képzésünk 2009-ben bővült a 16 éves kor alattiak számára szervezett Ifjúsági Stúdióval, illetve a 25 éves kor felettiek számára létrejött Senior Stúdióval.  Pop szakunkat 2010-ben indítottuk el először az énekesként elhelyezkedni vágyó fiatalok számára. Bár intézményünk története még igen rövid, máris számos sikert könyvelhetünk el, a saját szervezésű produkcióinkon túlmenően is. Örömmel követjük, hogy egyre több növendékünket szerződtetik le neves színházak, illetve lemezkiadók. Valamint büszkék vagyunk rá, hogy az iskola megalakulása óta számtalan Országos Musicalversenyen díjat nyertek diákjaink, továbbá csaknem minden nagy televíziós vetélkedő (Csillag születik 1-2., Megasztár 4., X-Faktor 1-2-3-4., The Voice) döntőjében érintettként szurkolhattunk.

 

                                                        Kővári Judit, igazgató



Az iskola igazgatója, művészeti vezetője: Kővári Judit színművész, zenetanár, az Színház és Filművészeti Egyetem (SzFE) tanára

A Könnyűzenei osztályok vezetője: Gulyás Erika énekművész
Az Ifjúsági Stúdiók vezetője: Szakos Viktória színművész
Hangképzés tanár: Sütő Mária magánénekes, hangképzőtanár
Kórusvezető és hangképzés tanár: Kiss Kamilka énekművész, fuvolaművész
Mozgástanár és koreográfus: Kecskeméti Zsuzsanna színművész

Társulatvezető: Végel Zsuzsa színművész
Hangképzés tanár: Antal Csilla magánénekes, hangképzőtanár


 

Kurzusvezetők:

Nádasi Veronika, színművész
Náray Erika, színművész
Vágó Zsuzsi, színművész
Nagy Sándor, színművész
Takács Nikolas, énekes

Vecsei H. Miklós, színművész