Rólunk

2006 óta dolgozunk azért, hogy minden diákunk megtalálhassa a helyét a színpadon és ezáltal a világban is. A Kővirágok Énekiskola nem egy hagyományos budapesti zeneiskola vagy színjátszó: egy hely, ahol a fiatalok valódi, komplex felkészítést kapnak a musical és a könnyűzenei pálya világára, úgy, hogy közben önmaguk legjobb verziójává válnak.

Képzés
4
Év
20
Végzett diák
500 +
A Kővirágok Énekiskola diákjai és tanárai a Show Kórus koncerten 2026-ban

Értékeink

Mindenki
főszereplő

Előadásainkban és koncertjeinken mindenki egyenlő méretű szerepet vagy szólót kap. A személyre szabott fejlődés és a közös élmény áll a középpontban.

Tanulás- és fejlődésfókusz

A folyamatos, fókuszált fejlődés a fontos számunkra: minden diákunk a saját tempójában, biztos alapokon, szerető támogatás mellett építkezhet.

Komplex oktatás egy helyen

Egyéni hangképzés, musical vagy könnyűzenei mesterségórák, tánc és kórus. Összehangolt tanulás minden vasárnap – teljes figyelemmel, megszakítás nélkül.

Szeretettel tanítunk

Tanáraink nemcsak a színpadra készítenek fel, hanem valódi figyelmet és törődést is adnak. Sokan közülük évekig kísérik  diákjaik útját.

Történetünk

Az alapítás

Meglehetősen kevés művész van hazánkban, aki a Zeneakadémián és a Színművészeti Főiskolán is diplomát szerzett. Iskolánk alapítója, Kővári Judit az egyikük.

Diplomái megszerzése után színésznőként Szegeden, Békéscsabán és Kecskeméten is számos főszerepben állt színpadra prózai és zenés darabokban egyaránt, emellett több TV-filmben is láthatta őt a közönség. Már egyetemistaként is rendszeresen tanított fiatalokat, és a tanítás hamarosan ugyanakkora szenvedélyévé vált, mint a színpad. 1986 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanáraként színészek generációit tanította meg énekelni. Az évek során elkezdte foglalkoztatni egy hiányérzet: nem volt olyan hely, ahol egyetemi szint alatt, komplex módon, egy helyen foglalkozhatnának a fiatal énekes-színészek felkészítésével.

Ez a hiányérzet hívta életre 2006-ban a Kővirágok Énekiskolát Budapesten, kezdetben kizárólag zenés-színész képzéssel, az első évfolyamon mindössze 7 diákkal.

A Kővirág Kővári Judit beceneve volt, melyet egyik színészkollégája alkotott meg. Ebből lettek később a növendékek Kővirágok az iskola pedig Kővirágok Énekiskola.

Kővári Judit kézzel írt vázlata a Kővirágok Énekiskola első felvételi felhívásáról, 2006-ból
Csoportkép az iskola összes diákjáról és tanáráról 2025 karácsonyán

A növekedés

Iskolánk magas minőségű oktatásának híre gyorsan elterjedt, így a következő évfolyamok már 20-30 új diákkal indultak, és hamar megjelent az igény a képzési paletta szélesítésére is.

Az eredetileg fiatal felnőtteknek szóló musical képzés mellett megjelent az Ifjúsági és a Felnőtt stúdió is, majd néhány alkalmas kurzusból önálló képzéssé vált a Könnyűzenei (“pop”) szak. Néhány évvel később már büszkén figyelhettük, ahogy egyre több nálunk végzett fiatal kap főszerepeket az ország vezető színházaiban, és az akkor fénykorukat élő televíziós tehetségkutatókban is nagy sikerrel szerepeltek.

Tanáraink jelentős része Kővári Judit növendéke volt, így minden órán ugyanazok az elvek vannak jelen az oktatásban, amelyekkel az iskola indult: klasszikus alapokon nyugvó, beszédszintű, stílushű hangképzés, őszinte érzelmeket közvetítő előadásmód, és mindenekelőtt szeretetalapú, pozitív motiváció, hogy minden diákunk fontosnak és értékesnek érezze magát.

Partnereink

Madách Színház logó

Madách Színház

Büszkék vagyunk rá, hogy különösen szoros együttműködés fűz minket a Színházhoz. Mi képeztünk a Rocksuli című színdarab összes gyerekszereplőjét, mi alkotjuk a József és a színes szélesvásznú álomkabát előadások gyermekkórusát, és számos alkalommal volt módunk tehetséges fiatalokat a Színház figyelmébe ajánlani főszerepekre is.

Kővirágok Társulat logója

Kővirágok Társulat

Kiemelt szakmai partnerünk, melyet Szoboszlai-Végel Zsuzsa tanárnő alapított. Számos jelenlegi és volt diákunk vállal szerepeket a Társulat előadásaiban. Ez a közösség lehetőséget biztosít arra, hogy iskolánk elvégzése után is az itteni barátokkal lépjenek színpadra a tanítványaink.

Álomvándorok Társasága logója

Álomvándorok Társasága

Szakmai partnerünk, melyet Soós Márton, egykori kiváló diákunk alapított. Büszkék vagyunk rá, hogy társulatuk és képzéseik jelentős részben az iskolánkban használt módszertanból és filozófiából építkeznek.

Énekelj velünk szeptembertől!

Csatlakozz az ország első számú hétvégi énekiskolájához, és mutasd meg, hová tudsz még fejlődni!